Raklap szállítás és tárolás

Megegyezés szerint termékeinket partnerünknek a telephelyére is szállítjuk a kért időpontban. Saját 9 tonnás teherbírású zárt ponyvás teherautónkkal – a raklap méretétől és a raklapok összerakásától függően – 3-400 db paletta mozgatását tudjuk megoldani. Nagyobb tétel esetén – a kedvezőbb költség érdekében – szállítmányozó partnerünk 24 tonnás nyerges vonatóival teljesítjük a fuvarozást. Ezeken kívül még 1,5 tonnás nyitott platós kisteherautóval rendelkező partnerünk segítségével oldjuk meg a kisebb mennyiségű szállításokat.

Raklapszállító ponyvás teherautó

Egymásra vagy összeforgatva?

A fuvarozó eszköz nagysága a raklapok mennyisége, mérete mellett nagyon fontos, hogy a raklapokat egymásra rakva, vagy összeforgatva kéri a megrendelőnk. Összeforgatott állapotban a rakatokban minden második paletta fordítva helyezkedik el, így a raklapok között kevesebb légüres tér található, több paletta fér el egy egységnyi helyen. Ennél a megoldásnál felhasználáskor viszont vissza kell forgatni ezen tárolóeszközöket.
Kérésre a kész rakatokat pántoljuk, hogy szállításkor azok ne mozogjanak el.
Ha vevőnk úgy kívánja szállítással együtt értendő raklap árat (DAP) és telephelyi árat (EXW) is megadunk, hogy el tudja dönteni, a szállítást ő oldja meg, vagy ránk bízza.
Célunk, hogy termékünk a megfelelő időben, biztonságosan célba jusson.

Biztonsági készletezés Just in Time rendszerben

A palettákat zárt térben, hőkezelten, szárítottan, azonnal kiszállítható állapotban tároljuk. Partnerünknek így nem kell nagy készleteket saját raktárában tárolni, és a paletta ellátottsága is biztonságban van, valamint just in time kapja meg a termékeihez a megfelelő mennyiségű rakodólapot.
A lehívási idő biztonsági készletezési megállapodás esetén jelentősen lerövidül. JIT (just in time) rendszerben, maximális rugalmassággal elégítjük ki a vevőink igényeit.

Raklap tárolás pooling

Tárolás, raklap pull

A fa csomagolóanyagok nagy helyet foglalnak el, és – főleg a palettákat – csak úgy lehet tárolni, hogy nagyobb légüres tér van közöttük. Emiatt több vevőnk is telephelyén csak pár napos (maximum 1 hetes) raklap készlettel rendelkezik. Ha a paletta felhasználásuk változó, és partnerünk nem tud biztosítani számunkra megrendelés előrejelzést (forecast), akkor telephelyünkön min-max biztonsági készletet hozunk létre, amit folyamatosan a megfelelő szinten tartunk. Ahogy kikerül a készletből raklap, mi úgy töltjük vissza azt a megfelelő szintre. Innen a pull (húzás) megnevezés, ami a Lean alapú termelés során gyakran alkalmazott termeléstervezési metódus.

Raklapok tárolása

Kinek éri meg a raklap pull?

A raklap pull megoldás kifejezetten kedvelt megoldás az autóiparban, illetve az elektronikai szegmensben. Keretszerződés – lehívási beszerzési modellel évek óta dolgozunk. Ennek köszönhetően az átmeneti raklaphiányt, szállítási késések, mennyiségi növekedések rövid határidőn belül nem jelentenek problémát.

Nagyobb mennyiségű raklapra van szüksége?

Hívjon a +36 30 640 6564 telefonszámon,
vagy írjon üzenetet!

    Cégünk elsősorban nagykereskedelmi tevékenységet folytat, ezért kérjük olvassa el lenti tájékoztatónkat a minimális mennyiségekről.

    Lakossági ügyfelek esetében a minimális kiszolgálási mennyiség tételenként 50 db.
    Lakossági ügyfelek esetén a kiszállítást sem tudjuk megszervezni, ezért csak telephelyi átvétellel dolgozunk.
    Kérjük ezt vegye figyelembe, mikor ajánlatkérését elküldi számunkra.